Az előző leckében, MEGTEKINTHETED ITT Van Dyck által használt anyagokról írtunk, most az általa alkalmazott festési folyamatokról esik majd szó.

 

Van Dyck munkamódszere

Az alábbiakban néhány idézetet olvashatsz melyek Van Dyck saját feljegyzéseiből származnak, melyek egy korabeli kéziratban maradt fenn az utókorra. A dőlt betűs részek az idézett szövegek.

„Kívánatos lenne, hogy a művészek munkájuk kezdetén különös figyelmet fordítsanak az összes következő kérdésre (nevezetesen: vázlatrajz, holt réteg, aláfestés, árnyékolás, színezés, befejező réteg).”

„Vázlat
Fontos, hogy a formákban vázoljon, olyan tökéletesen, hogy utána nem lesz ok a változtatásra.”

– A vázlat szó jelentése Van Dyck esetében a festett vázlatot jelenti, nem pedig egy szénrajzot.

Holt réteg 

A holt réteget, vagy halott színezést „la maniera lavata” -nak nevezik, mert ez egy elmosási folyamat; mert úgy tűnik, hogy a körvonalakon belül lévő részeken a festéket elmossuk.

A holt réteg tehát egy fekete fehér aláfestést jelent, ahol a festmény fény árnyék viszonyait állították be. Ven Dyck erre utalt ennél a megjegyzésénél. A Holt rétegről és egyéb technikákról sokkal bővebben írtam az egyik blogbejegyzésben amit IDE KATTINTVA olvashatsz.

Az „eleven színezés” a  Flamand technikában használt holt réteg, holt színezés egyik Van Dyckre jellemző változata. . Számos van Dyck tanulmányt vizsgálva láthatjuk, hogy a „holt színezés” általa alkalmazott változata nem egyszerűen egy fekete fehér és szürke aláfestés, hanem színeket is használt ebben a fázisban, míg máshol egészen az imprimaturát is láthatóan hagyta.

Az alábbi befejezetlen Van Dyck festményen amely I. Károly lányait, Elizabeth és Anne hercegnőket ábrázolja szépen látszik ez a különleges „színes grisaille” technika.

A képen jól látható, hogy Van Dyck az imprimaturát is felhasználta a kép színezésére és pl. a lányok homlokán csak az imprimatúra adja a világos színt, a hangsúlyosabb részeken viszont színezést is használt. A csúcsfényeknél alkalmazott fehéret az árnyékoknál pedig umbrát.  Az is látható, hogy zen a képen nem használt színes alapozást, hanem a fehér alapozásra festett imprimatúra réteggel adott egy semleges színt a képnek.

 

A modellezés

„Modellezés
A második mód az úgynevezett „la maniera sbozzata”, vagy a modellezési,  avagy formázási folyamat; mert az egész munkát a végleges formának kell meghatároznia.”

Amikor a holt réteg száraz, és amikor a festő végleges formát adott a motívumoknak, először sötétebb színeket fog használni; ami azt jelenti, hogy különös figyelmet fog szentelni a végső modellezésben azoknak a részeknek a helyes megjelenítésére, amelyek a halott színezés előtti modellezéssel összhangban vannak.

Tehát ebben a rétegben a festő kialakítja a formákat a szín értékek végső renderelésével, és a modellezés (a renderelésről és modellezésről IDE KATTINTVA is találsz további infót) segítségével anyagszerűbbé teszi a motívumokat. A modellezést szokták érteni a textúrák kialakítására is, de érthető a színfoltok pontos kialakítására is a képen, hiszen végső soron ez határozza meg a festményt.

A Holt réteg és a modellezés, tehát a la maniera lavata és la maniera sbozzata egy fázisban történik, bár gyakran két külön rétegben végzik megvárva a száradást a két réteg között. De ugyanugy végezhető egy rétegben is.  Fontos látni, hogy itt még m indíg a szürke aláfestésről beszélünk, vagy pl. ha verdacciot használ valaki akkor zöld vagy aki umbrával csinálja ugyanezt aanál barna grisailleről van szó. De elképzelhető a Van Dyck esetében látható színezet holt réteg is.

 

A befejező réteg

„Befejezés
A harmadik egy úgynevezett „la maniera finita”, amely a befejezési vagy befejezési folyamat; mert ez adja a munkán a végső érintéseket.”

Az utolsó rétegekben került a festményre a szín. Ezek hagyományosan 3 rétegben történtek minden réteg között megvárva a száradási időket. Itt volt lehetőség az optikai színkeverés kialakítására is, ha pl. egy sárga rétegre festettek áttetsző kéket, akkor zöld szín keverék jött létre optikai úton. Ezeket a rétegeket nagyon szép kifejezéssel nevezték ” utolsó érintéseknek is”.

Ebben a fázisban gyakran áttetsző színeket használtak, mint pl. kármin vörös, égetett sienna, vagy egyéb transzparens színek. De nem csak optikai színkeverés lehetett a cél, hiszen akár direkt kevert színeket is rétegezhettek egymásra. Például az árnyékok kialakítása is nagyon szépen mutat, ha világosabb testszínekre kezdenek el barnás színű lazúr rétegeket felrakni, akkor lehet létrehozni a tényleges árnyékhatást, amely abból áll, hogy „a szín áttűnik az árnyékon keresztül”.

A vékony áttetsző lazúros festésmód tehát nagyon sok lehetőséget rejt magában, melyeket ki tudtak használni a régi mesterek a festőtechnikájukban.

 

 

 

A festőtechnika változása a festék vastagságában és az éleiben

Hasonlítsuk össze van Dyck Cornelius van der Geestről festett portréját a fiatalkori önarcképével. Az alábbiakban részletek láthatók mindkét festményen. A felső képen látható a van der Geest festmény részlete alul pedig az önarckép.

Nyilvánvalóan mindkét képen vastag festék látható. De ami nem feltűnik, különösen a van der Geest kép esetében az az, hogy ezen a réteg vastagabb és a legvastagabb festékrétegek többnyire a kiemelésekre vannak fenntartva. Ezek azok a részek a képen, ahol a testes olaj, gitt médium és esetleg tojás emulziós médium kapott szerepet.

A második kép, amely még fiatalkorában készült kicsit, kevésbé vastag réteggel van festve, és a festékrétegek vastagsága az egész képen egyenletesebbek.

Ez nagyon szépen mutatja mennyivel gyakoroltabban, és tudatosabban használta a textúrákat idősebb korában a mester.

Most nézzük meg a van der Gest kép részletét még közelebbről.

Ezt a festményt néha úgy hívják, hogy „a vizenyős szemű ember arcképe”, és közelebbről megnézve a szemeket, egyértelmű, hogy miért nevezik így.  Ezek a vastag kiemelések ólomfehérrel készültek, és valószínűleg nagy részecskeméretű pigmenttel ( a régi pigmentek nagyobb részecskeméretűek voltak mint a modern pigmentek). A vastag olajfesték, ami itt látható a szemhéjak csúcsfényein szépen megőrizte a formáját ez a hagyományos oólomfehér és gitt médium szálkás konzisztenciájával vált lehetségessé.

 

A fenti képen nyilakkal vannak jelölve azok a plasztikus textúrák, melyeket a krétából készített gipszmédiummal festett a mester. Ezek a kép síkjából finoman kiemelkedő, tapintható, szálkás festékvonalak.

Ahogyan ebből a leckéből is kiderül a Van Dyck és a Flamand mesterek olyan technikai tudásnak és anyagismeretnek voltak a birtokában, melyek napjainkban csak kevés művészről mondható el. Amikor elkezdjük ezeket a remekműveket vallatni, akkor szépen fokozatosan feltárják előttünk titkaikat, és kiderülnek azok a a fogások melyeket a mesterek alkalmaztak e képek megfestése közben.

Ennek a tudásnak nem szabad feledésbe merülnie, de botorság is lenne hagyni, hiszen elsajátításukkal sokkal jobb eredményeket érhetünk el a saját festészetünkben is.

VÁROM AZ OLVASÓK HOZZÁSZÓLÁSAIT, KÉRDÉSEIT, ÉSZREVÉTELEIT, ESETLEG KÉRÉSEIT ITT ALUL, A HOZZÁSZÓLÁSOK KÖZÖTT.

Sőt!

Tessék egymással is párbeszédeket folytatni, ha erre alkalom adódik!

 

Ha pedig hozzászóltál Te magad is alul, akkor kérlek segíts a népszerűsítésben is! A baloldalon látható kék Facebbok megosztó gomb segítségével kérlek oszd meg ezt a bejegyzést a facebookon is!