A szépség és esztétika szerepe, a festészet vonatkozásaiban

A mai blogbejegyzésünk témája egyrészt teljesen egybevág a kompozíciós tanulmányokkal, másrészt, a nemrég voltam tanúja az egyik Facebook csoportunkban egy vitának, aminek a lényege az volt, hogy az emberek különbözően értelmezik az alkotások szépségét, illetve az alkotásokon ábrázolt szépséget, valamint azt a kérdést, hogy egyáltalán mit lehet és mit nem ábrázolni egy képen. Úgy láttam, hogy sokan különbözőképpen tekintenek a szépség és esztétika kérdésére a festészet vonatkozásaiban.

Ezért elhatároztam, hogy adok néhány támpontot eme fogalmak rendbetételéhez.

“A szépség olyan jellemzője a személyeknek, tárgyaknak vagy elképzeléseknek, amely miatt a puszta megfigyelés során örömöt tapasztalhatunk.

A szépség az esztétika, szociológia, szociálpszichológia és a kultúra részét képezi. Az “ideális szépséget” megcsodálják, hiszen olyan tulajdonságokat hordoz, amelyet egy bizonyos kultúrában a szépséggel vagy tökéletességgel azonosítanak. A „szépség” tapasztalása gyakran ahhoz vezet, hogy következtetésként levonjuk, hogy a megfigyelt alany harmóniában, egyensúlyban él a természettel, amely miatt vonzalmat érzünk és érzelmi jólétet tapasztalunk. A szépség tapasztalása szubjektív élmény, ezért bizonyos fokú eltérések lehetnek abban, hogy ki mit talál szépnek. Bizonyíték van rá, hogy a szépség tapasztalása evolúciós módon van belénk kódolva, mert azok a dolgok, elképzelések, embertípusok és tájak tűnnek számunkra szépnek, amelyekkel tipikusan olyan helyzetben találkozunk, ami a túlélésünket és génjeink továbbörökítését segíti.

Történelmi vonatkozásai

Platón a szépségre úgy tekintett, mit az idea (forma), ami minden ideák felett áll. Arisztotelész kapcsolatot látott a szépség (kalon) és az erény között, azzal érvelve, hogy az „Erény arra törekszik, hogy szép legyen.” A gótikus kor elvetette a klasszikus szépségideálokat és bűnösnek bélyegezte azokat.

A reneszánsz Európa viszont újra felfedezte a görög filozófusok ízlése szerint megalkotott női és férfi szobrok szépségét és újra alkalmazni kezdték ezeket az elveket saját művészetükben. A női emberi test vonatkozásában egy olyan nő vagy férfi, aki hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint az akkori szobrok, a mai szóhasználat szerint is a „klasszikus szépség” megnevezést kapja.

Számos reneszánsz művész kritizálta a gótikus időszakot, és irracionálisnak, vagy barbárnak bélyegezte azt, amelyek szerintük nélkülözte a szépség és az esztétika jelenlétét a művekben. Ez az álláspont a késő 19. századig, a romantika megjelenéséig tartotta magát. A felvilágosodás kora filozófiai témaként tárgyalta a szépséget. A romantikus költők is nagy figyelmet szenteltek e szépség és esztétika témájának. A romantikus időszakban Edmund Burke különbséget tett a klasszikus értelemben vett szépség és esztétika, és annak lényege között. Kant úgy határozta meg a szépség fogalmát, hogy „Szép az, ami érdek nélkül tetszik”.

A 20. században a művészek és a filozófusok jó része elutasította a szépség, esztétikai ideáljának követését, és így adtak teret a posztmodernizmus esztétikaellenes művészetének. Friedrich Nietzsche egyik központi témája volt a szépség, aki azzal érvelt, hogy a hatalomvágy megegyezik a szépségvággyal. Az ő gondolatai nagy befolyással voltak a posztmodernista gondolkodók és művészek munkáira. A posztmodernizmus szépségellenessége után a gondolkodók újra fontos értéknek kezdték tartani a szépséget.

Mint látható a szépség részben szubjektív, részben társadalmilag egységes normák alapján meghatározható elvont fogalom. A különböző képzőművészeti korszakok pedig, eltérő módon viszonyultak a kérdéshez, illetve az esztétika meghatározásához, és a műalkotáson való megjelenítésének szükségessége is korszakonként eltérő és vitatott volt. A modern művészetek szerint pl. a klasszikus értelemben vett szépség megjelenítése egyáltalán nem szükséges, sőt egyesek szerint egyenesen kerülendő egy alkotáson.

Ezért nem állapíthatjuk meg egyértelműen, hogy kinek van igaza.

A helyes út véleményem szerint ha tisztában vagyunk a különböző álláspontokkal, kialakítjuk a sajátunkat, és tiszteletben tartjuk a másik véleményét, akkor is ha mi teljesen mást gondolunk a témáról.

A legfontosabb alapszabály amit meg kell érteni a műalkotás és a szépség viszonyában, hogy különbséget kell tenni 2 fogalom között!

1. Az alkotás tárgya hordozza a szépséget.
2.  Az alkotás maga hordozza a szépséget.

Az 1. fogalom viszonylag egyszerű, hiszen a lényege, az, hogy valami szép dolgot, ábrázolunk az alkotásunkon oly módon, hogy az alkotáson hűen visszaadjuk az ábrázolt tárgy szépségét. Tehát pl. egy szép virágot, festünk egy csendéletben és a képen szereplő virág is szép lesz, vagy egy szép nőt festünk meg, úgy hogy a nő a képen is gyönyörű szép stb.

Michael Grammash szépséges spanyol lányt ábrázoló festményén, láthatjuk, hogy az ábrázolt fiatal lány, bájos és szép, de ezen kívül ez a festmény nem igen szól semmiről sem. Amikor a festményt megnézzük akkor mondhatjuk, hogy a festmény szép, de mivel nincs mögötte igazi tartalom, valójában inkább arról van szó, hogy az ábrázolt lány a szép, akiről a festmény szól. Persze vitathatatlanul Grammash hozzáértése is átjön a képről, így azt is mondhatjuk a képre, hogy szép munka, hiszen valóban ügyesen van megfestve.

A lényeg, ha egy alkotáson egy szép dolgot ábrázolunk, és az alkotásra ránézve ez a szépség azonnal egyértelművé válik, továbbá, ha az adott alkotás semmi másról nem szól ezenkívül, akkor az ábrázolt tárgy szépségére kerül a fókusz, nem pedig magára az alkotásra!

A 2. fogalom már sokkal elvontabb és sokszor szubjektívebb is. Itt ugyanis arról van szó, hogy magát az alkotást nevezzük szépnek. Ehhez pedig nem szükséges szép tárgyaknak szerepelni a képen. Mert nem az ábrázolt tárgy szépsége teszi széppé az alkotást, hanem egyéb összetevők minőségéből alakul ki az adott alkotás szépsége.

Ezek a minőségi összetevők nagyon sokfélék lehetnek, de jellemzően a festészet eszköztárából állnak össze. Eszerint egy alkotás szépsége eredhet a kompozíció gyönyörű elrendezéséből, az alkalmazott technika magas színvonalából, vagy éppen az elbeszélt történet drámaisága adja meg a mű szépségét stb.

Ha megnézzük Aba-Novák – Eta mosdik c. festményét, akkor feltűnik, hogy az ábrázolt nő nem éppen az a tipikus szépségideál. Ráadásul a testalkata erősen eltúlzottan tömzsire lett festve, ami jellemző volt Aba-Novák ábrázolásaira, de semmiképpen sem természetes, és nem éppen az ideált festette meg, ezért nem a szépség megtestesítője.

Ez a kép mégis egy szép alkotás mert a szépsége nyilvánvaló a néző számára. Hiszen ha ránézünk akkor ez jut róla eszünkbe. Viszont itt a szépséget, az esztétikát az a mesteri színkontraszt arány jelenti, ahogyan Aba-Novák a komplementer színek harmóniáját alkalmazta a képen. A sötét, hűvös kékes-zöldes-szürkés háttérből szinte ragyogva világítanak a szemünkbe a test meleg, okkeres-narancsos sárgái.

Mivel maga az ábrázolt tárgy nem szép, ezért annak esztétikája nem tudja elvinni a néző fókuszát, így a szemlélő részéről további “kutakodásra” van szükség. Így hát jobban  szemügyre kell vennie a képet. Ekkor feltűnik a festő káprázatos faktúrája, ecsetkezelése. A csodálatos fény-árnyék átmenetek a képen, a chiaroscuro és a tenebrizmus együttes használata, a fantasztikus színhatások, a komplementer kontraszt stb. Egészen egyszerűen mivel nem szép a téma, egyszerre egy csomó más szépséget van lehetőségünk felfedezni a képen. Pedig még nem is beszéltünk a kép témájáról. A láthatóan szegényes körülmények között, az esti félhomályban, talán olcsó lámpás vagy gyertya fényénél, egy sámlira tett parányi mosdótálban mosdó Etáról.Vajon ki lehet ő? Hol élt? Mivel foglalkozott? Mi történt vele a mosdás előtt? Vagy mi fog következni a mosdás után? Megy valahová? Társaságot vár, vagy magányos? Aludni tér?

Ahogy látható rengeteg információra figyelhetünk fel a kép kapcsán és számos kérdést vet fel a nézőben. Ezért ez az alkotás vitathatatlanul remekmű, és az sem kérdőjelezhető meg, hogy ez egy szép alkotás.

Tehát ahogyan a fenti festményen is látszik, egy alkotás szépségét nem az ábrázolt tárgy szépsége határozza meg, hanem azok a részletek illetve gondolatok, melyeket a művész hozzáadott. Ha ezt tovább boncolgatjuk, akkor az derül ki, hogy az alkotás szépsége az alkotó tudásából, intellektusából és emocionális szintjéből tevődik össze.

1. A tudás alatt azt értjük, hogy konkrétan mennyire mestere a szakmájának, mennyire jó a technikája, anyaghasználata, színérzéke, kompozíciós készsége stb.
2. Az intellektus alatt azt a gondolatiságot értjük, amelyek az alkotás témájának kiválasztását meghatározta és amit elmesél nekünk az alkotással.
3. Az emocionális szintje alatt pedig azt értjük, hogy milyen érzelmei állapotban volt a mű létrehozása közben, milyen érzelmi hatások tükröződnek vissza a festményről stb.

Ez a három tényező, illetve az a sokkal összetettebb rendszer ami ezek mögött megbúvik, sokkal nagyobb jelentőséggel bír egy alkotás létrehozásakor, és annak esztétikájának, szépségének meghatározásakor mint maga az ábrázolt tárgy, fizikai szépsége.

A következő bejegyzésben, melyet itt olvashatsz, még jobban elmélyedünk az alkotások esztétikájának kérdéskörében. És konkrétan azzal foglalkozunk, amikor nem szép, és egyben kellemetlen, vagy éppen viszolygást keltő témákat tekinthetünk meg egy alkotáson.

Kíváncsi vagyok a Te véleményedre is ebben a kérdéskörben, ezért kérlek oszd meg velünk a gondolataidat, itt lentebb a hozzászólások között!

Ha tetszett a cikk, akkor kérlek oszd meg a facebookon!