Előző bejegyzésünkben már megismerkedtünk az Argentin festőművész, Fabian Perez festőtechnikájával. Jelenlegi bejegyzésünkben a festészetének legfontosabb jellemzőiről, inspirációiról, palettájáról és festőtechnikájáról fogunk szót ejteni.

 

Inspirációk

Perez inspirációinak jelentős részét az életéből meríti. Ahogyan azt az előző, az életét bemutató bejegyzésből megtudhattuk, gyermekkorában erős hatással volt rá édesapja, aki aktív éjszakai életet élt, mulatókban, éjszakai bárokban voltak érdekeltségei. A kis Fabian így már gyermekként közel került ehhez a világhoz, és rengeteg benyomás érte őt is az éjszakai élettel kapcsolatosan.

 

 

 

Ezért alakult  hát így, hogy festményeinek java része, olyan érzést kelt a nézőben, mintha egy Humphrey Bogart film jeleneteit láthatnánk viszont. A festményeken, öltönyös, kalapos férfiakat, koktélruhás nőket, éjszakai bárjeleneteket láthatunk viszont. Érdekes, hogy ugyanakkor Perez nagyon ritkán fest aktokat, az intim jeleneteit ábrázoló képeit inkább öltöző, vetkőző, vagy éppen hálóruhában, fehérneműben ábrázolt nők alkotják.

 

 

 

Perez maga is játszik gitárral, tudjuk, hogy a zene és a tánc is fontos szerepet játszik életében. Így hát kedvenc hangszere is megjelenik alkotásain, illetve a latin kultúrában gyakran fellelhető flamenco táncosnők akik pl. a flamenco egyik híres mozdulatát az “abanicazot” azaz a legyezőcsapást mutatják be, vagy éppen kihagyhatatlanul természetesen az Argentin tangó képviseli festményein ezt a vonalat. Természetesen ez még mindíg az éjszakai élet, a mulatozás tárgykörébe tartozik.

 

 

 

Ugyanakkor egy érdekes kettősség is megfigyelhető a festészetében. Míg hősalakjai az éjszakai élet, kellemes pillanatai közben vannak ábrázolva, addig, alkalmanként saját magát is belehelyezi ebbe a környezetbe, de önábrázolásai egyértelműen egyfajta kirekesztettséget, elfordulást mutatnak ezzel az életvitellel kapcsolatosan. Mintha a gyermekkorában ,apjának és az éjszakai életnek köszönhetően megélt kellemetlen pillanatait festené ki magából, és így is azt jelzi, hogy ő maga ebben nem vesz részt, nem követi el apja hibáit, és szó szerint hátat fordít ennek az életnek.

 

 

 

 

Megtudhattuk róla, hogy a karate és a távol keleti kultúra is fontos szerepet játszott életében. Ezt a vonalat a gésákat ábrázoló festményei jelképezik. Ugyanakkor nagyon érdekes megfigyelni, hogy a Japán kultúrában is megtalálta azt a vonalat, ami az Argentin éjszakai élet japán megfelelője. Itt persze éjszakai pillangók helyett a Gésák játsszák ugyanezt a szerepet. így a Japán ihletettségű festményein főleg gésákat ábrázol.

 

 

 

 

Ezek azok a témák, tehát melyek Fabian Perez művészetében a leggyakrabban előfordulnak. A következőkben a festőtechnikáját nézzük meg.

 

 

Fabian Perez festőtechnikái

Kattints a gombra és kérjél még több infót az argentin művészről. Megismerheted festőtechnikáját és megnézhetsz egy szép videó összeállítást is festészetéről, és egy Perez kép festésébe is bepillantást nyerhetsz.

Fabian Perez Festőtechnikái

Perez festőtechnikájára jellemzőek a nagyívű, lendületes, expresszív ecsetkezelések. Nem törekedik aprólékos kidolgozásra, a képein a figuráinak inkább a főbb jellemzőinek visszaadására törekszik.

 

 

Gyakori hogy a hátteret ennél is sokkal elnagyoltabban ábrázolja, a mellékmotívumoknak elsősorban a meghatározó, absztrakt formáikat mutatja be, amiről még éppen hogy felismerhetőek a háttérben ábrázolt formák. Ez az eljárás nagyon hasonlít az absztrakt realizmus ábrázolási módjához, melyet olyan nagy amerikai festők alkalmaznak, mint pl. David Leffel, vagy Sherie McGrav stb.

Így az absztrakt realizmus és az expresszionizmus jegyei ismerhetők fel festői modorában.

 

 

Színvilágára jellemző a sötét, kékesfekete háttér alkalmazása és az erőteljes, eltúlzott földszínek alkalmazása a figuráin. Színkészletében dominálnak az okkerek, umbrák és az égetett sienna melyeket az emberi testszín megjelenítéséhez használ. A meleg tónusú, narancsos barnás testszíneihez jól illeszkedik ez a paletta használat.

A fény árnyék ábrázolásokban erőteljes kontrasztokat használ, itt is jellemzően olykor már már túlzottak a kontrasztok, melyek szintén az expresszív jellemzőket hangsúlyozzák. A tenebrizmus és a chiraoscuro alkalmazásaihoz hasonlóan dolgozik, de sokkal keményebb éleket, alkalmaz azoknál, a fény árnyék átmenetei gyakran nélkülöznek minden finom átmenetet, árnyalást, és éles határvonalakkal történnek meg.

Ez kiváló példája annak, hogyan lehet a klasszikus festőtechnikákat, modern köntösbe bújtatva bemutatni, újraértelmezni. A képeinek ezzel is modernebb érzetet adni. Perez tehát ötvözte festészetében a modern és a klasszikus festőtechnikák eszköztárát.

Főleg akrilfestékkel dolgozik, a gyors lendületes, elnagyolt festői modorhoz jól illeszkedik ez a médium.

Ha többet szeretnél megtudni Fabian Perez festészetéről, olvasd el az előző, (IDE KATTINTVA OLVASHATOD IS!) életét bemutató cikket is!

Továbbá nézd meg azt a két videót ahol festményeit és egy Fabian Perez kép festésének néhány pillanatát nézheted meg.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg a facebookon!

 

Neked hogy tetszenek Fabian Perez alkotásai? Alul a hozzászólások között megírhatod!